Csillagfény

Ma, ahogyan jöttem hazafelé, elhatároztam magamban, hogy márpedig most megbámulom a csillagokat. Szégyentelenül és őszinte kíváncsisággal nézni fogom őket, egyre messzebb és messzebb nézve, mígnem egészen eltűnik a Föld körülöttem, és csak a csillagok lesznek, amik körülvesznek. Egyre mélyebbre és mélyebbre nézek majd bennük. És körbejárom majd mindeggyiküket, és magamba vésem fényük, és nem érdekel a hideg, a fagy, hiszen annyira régóta akarom már önmagamon kívül nézni őket, anélkül, hogy tudnám ki vagyok és hol. És akkor fölnéztem, és hullócsillagot láttam. Behunytam a szemem, magamba néztem és kívántam valamit. És akkor rájöttem, hogy itt vagyok, ezen a pici bolygón, és itt van az én pici életem, és emberek vesznek körül, és hiába nézek órákat a csillagokba azok csak ott fent vannak, messze tőlem, és én nem lehetek csillag velük. És akkor rájöttem, hogy igazán nem akarhatok mást, hiszen azért kívánhattam valamit szépet, mert csak egy ember vagyok. És hiába is szeretnék más lenni, vagy több, mondjuk egy csillag, ha az lennék, akkor nem kívánhattam volna.
szégyenteljesen és őszinte kíváncsisággal bámultam meg a csillagokat. és ők visszabámultak rám. magamba olvasztottam a fényüket, és ők magukba szívták a tekintetem fényét. És nem tűnt el körülöttem a Föld, hanem itt maradt a hideg illatával, a kicsit szúrós földszagával, a csillagok fényének illatával. nem is lenne jó maguknak a csillagoknak az illatát érezni, elég csak a fényüknek. Bemutatkoztam mindegyik csillagnak. És ők csak ragyogtak némán, ahogyan illik.  
A csillagok a káprázatos fényükkel a világot jelentik nekem. A legszebb és legőszintébb dolgot a világon.