A tánc

Ann megkerülte a férfit. Alaposan megszemlélte minden oldalról. Végigmérte tetőtől talpig. Ő hát az ellenfele… lehunyta a szemét. Várta a gongszót. Koncentrált. Minden figyelmét a nyugalmának szentelte. Kész volt a tökéletes harcra. Bekapcsolta a lézer tőrt. Rövid volt, nem hosszabb a régi filmekben szereplő vadászkésektől. Megigazította a csuklópántját, és a tartalék tőrét. Magán érezte az arcát eltakaró selyemkendő hűvös érintését. A lenge selyemruha minden puha simítását. A csípőjére rögzített kötelet, ami biztonságban tartja. Emlékezetébe idézte az összes lelógó maradék kötelet, amire később majd felcsatolja magát egy-egy ugrásnál. A cipő tökéletes ívét a talpa belső vonalán. Minden porcikája az övé, és csakis az övé volt. Soha senki nem érintette meg az ellenfelein kívül…
Végigfutott az agyán egy kép… Tizenhat éves volt, pályaválasztás előtt állt. El kellett döntenie hol fog tovább tanulni. Sok helyen volt, megnézte a szállásokat, és a társaságot. Egyik sem tetszett neki. Tanácstalanul álldogált egy szál maga a születésnapja előtti napon egy utcasarkon. Kifutott minden ötletből, amikor meglátott egy plakátot. Szép ruhába öltözött nők és férfiak különös pózokban fonódtak össze. Megtetszett neki. Elment megnézni az előadást, amit a plakát hirdetett. Szörnyülködve nézte végig ahogy A harcot eltáncolták. De valami különös bizsergés futott végig rajta valahányszor egy penge végigfutott a táncosok bőrén. Nem érette miért élvezi az arénában folyó küzdelmet. Gyönyörűek voltak, ahogy a küzdőtérben röpködtek. Egy gumikötélre voltak felfüggesztve, és a falból különböző akadályok álltak ki. Ezeken ugráltak át. Ann a harc végére már tudta hogy ezt akarja élete végéig csinálni. Táncolni. Kecsesen, gyönyörűen a halálig.
Ann a tánc szerelmese volt. Magát az gyilkolást nem szerette, de amikor repülhetett az arénában egyik csatról a másikra ugorva, és az egyik korlátról a másikra csusszanva, szinte önkívületbe került. A tánc volt mindene. Ő volt a legjobb. Ezt mindenki elismerte.
Aznap ünnepelte a huszonegyedik születésnapját. Volt a gondolatban valami egészen rendkívüli. Semmit nem jelentett neki, mégis furcsa volt a gondolat, hogy mstmár bármikor abbahagyhatja az egészet, bármikor férjhez mehet. Soha nem tenne ilyesmit, jól tudta, de mégis a lehetőség íze ott csüngott a levegőben, csak épp arra kell véletlenül tévednie. Beleborzongott a gondolatba, hogy abbahagyhatja a táncot.
A tömeg őrjöngése elhatolt a füléig. Tudta, hogy már csak pár másodperc van hátra, és megkezdi élete legfontosabb küzdelmét. Ez volt a Küzdelem, minden Vértáncos ennek a megnyeréséről álmodik. És most ő ott volt, és táncolhatott érte. Bódultan nyitotta ki a szemét. Még egyszer körbejárta az ellenfelét. Mikor megszólalt a gong bólintottak egymásnak. Ann nem ismerte az ellenfelét személyesen, mégis most minden mozdulata ismerősnek hatott, minden apró rezdülését olyan közel érezte magához minta ő maga volna. Soha nem tapasztalt még ilyent. Pontosan a bólintás után lecsatolta magát a kötélről, nem lesz rá szüksége. Mindig lekapcsolja magt a kötélről. Csak sokkal később amikor már ugrik, akkor csatolja fel magát először, így sokkal látványosabban ki tudja kerülni a tőrt. A férfi nem mozdult, ha Ann ismerte volna azt az arckifejezést, akkor megijedt volna. Nem a véres gyilkosok arckifejezése volt, nem az elszánt harcosoké, még csak nem is az elbizakodott játékosoké, hanem az elvarázsolt férfi tekintete meredt Annre. A nő ebből semmit nem vett észre, csak várta, hogy támadjon a férfi.
Nem értette magát Ann, hozzá akart végre érni a férfihez, de nem a tőrével, hanem pusztán a kezével, selyemkesztyű nélkül, egészen közel akart lépni hozzá, hogy érezze az illatát. Semmiképp nem akarta megölni a férfit, de ezt az érzést nem ismerte fel. Csak azt tudta, hogy azt akarja, hogy a férfi megérintse. Végighúzza az ujjait a hátán. Megzavarodott ezektől a gondolatoktól. Elnézet máshova, megrázta a fejét, és támadásba lendült. Ugrott a férfi felé, kinyújtott tőrrel, de az nem mozdult, védetlen mellkassal várta, hogy Ann tőre elhatoljon a szívéig. Ann az utolsó pillanatban felcsatolta magát, az egyik gumis kötélre, és felrántotta magát egy kiszögellésre. Fentről nézte ellenfele tökéletes alakját. Miért nem támad még? Ann csak állt ott megkövülten, csak el kell ejtenie a tőrét, és a férfinak vége lenne. Meghalna. A gondolatba is beleborzongott.
Megkeményítette magát. Egyikkőjüknek ma itt meg kell halnia. És az nem ő lesz. Határozta el magát. Egy szaltóval a férfi elé ugrott. Ekkor megszólalt a zene. Először, csak lüktetést érzékelt belőle, majd meghallotta a dallamot. A dobzengésre dobogott a szíve. Dam-da-dam. Közelebb lépett a férfihoz. Amaz megfeszített izmokkal figyelte a nő minden lépését. Ann megszorította a tőrét, ha a férfi támadásba lendülne. De az nem mozdult. Ann már egészen közel érezte magához a férfit. Beszívta az illatát, mélyeket lélegzett belőle, mintha csak ez tartaná életben. Érezte ahogy a férfi is mélyeket lélegez. Vékony ajkai megfeszültek, ilyen közelről tisztán ki tudta venni az arcán végigfutó vékony heget. A bal szeme sarkától húzódott egészen az álláig. Fekete haja a fülére lógott, a homlokától egy vékony bőrpánt tartotta távol a szemébe hulló tincseket. Kiálló szemöldökcsontja kissé vaddá tette a férfit.
Ann kipillantott a közönségre, már abbahagyták az őrjöngést, némán várták a folytatást.
A férfi keze lassan megmozdult. Ann nem tett semmit. A férfi nem vette le a tekintetét Ann szeméről. Szinte fogva tartotta azt. Óvatosan kicsatolta az arcát eltakaró selyem kendőt. Ann érezte az arcán a férfi forró leheletét. A férfi előre hajolt, és megcsókolta. Ann ijedten ugrott el. Gyűlölködve nézte a férfit. Amint felugrik, egy kiszögellésre. A tömeg őrjöngött, Ann eddig soha nem hallotta még így ordítani az emberek. Úgy tűnt tetszik nekik ez az új stílus. Annek viszont egyáltalán nem tetszett. Elordította magát, és felugrott a férfi mellé. Lesújtott a férfire. Soha senki nem ért még hozzá, úgy ahogy a férfi. Soha, és nem hagyhatja, hogy ez megtörténjen még egyszer. Vadul csapkodni kezdte a férfit, akiben megszólalt az életösztön és védekezni kezdett. Csapást csapásra hárított, de Annek nem sikerült hátrálásba kényszerítenie a férfit. Egyik csapása végig szaladt a férfi karján, és vörösen megcsillant a levegőben a férfi vére. Ann ijedten ugrott hátra. Otthagyta a férfit. Csalogatni kezdte maga után. Arra a területre ahol ő a legjobban tudott küzdeni. Éles fájdalmat érzett a hátában. Megvágta a férfi. Hátrálni kezdett. Messzire ugrott ellenfelétől. A férfi nem mozdult utána. Ann rendbe szedte magát. A csókra gondolt, ami feldühítette, de zavaró módon ismét kívánta. A dühtől felajzva ordítva repült a férfi felé, egyik kötélről a másikre csatolta magát. Észre sem vette, hogy a férfi felugrik és elkapja a derekánál fogva. Ann kezéből meglepetésében kiesett a lézer tőre. A tartalékot nem tudta elérni. Védtelen volt. A férfi le tette az egyik teraszra. És megállt előtte. Ann szinte nem is tudta mit csinál, amikor megcsókolta a férfit. Hosszan és szenvedélyesen. Eddig nem ismerte ennek a szónak a jelentését, de akkor már tudta mit jelent. Majd egy rúgással kiverte a férfi kezéből a tőrét. És elgáncsolta, majd ráugrott. Képtelen volt megütni, mégis meg kellett tennie. Ekkor a férfi megszólalt mély, és lágy hangon.
- Nem tudlak megölni.
- Én sem. – Morogta Ann, és ezért a mondatáért gyomron vágta a férfit. Megérdemelte. Hogy merészeli megbolygatni a nyugalmát.
A férfi felülkerekedett, és mielőtt bármit tehetett volna elenne, ismét megcsókolta.
- Innen csak egyikünk jut ki élve. –suttogta Ann a férfi fülébe.
- Tudom. 
Ann a hátára fordította a férfit és végigsimított a férfi arcán, majd felpofozta.
Ann elugrott a férfitől mielőtt az válaszolhatott volna. Tudta, hogy képtelen megölni őt.
- Add fel- mondta neki a férfi.
Ann dühösen ugrott a tőréért. Felcsatolta magát egy kötélre, és felugrott egy távolabbi párkányra.
- Soha! – egy férfiért soha nem adja fel a táncot. Soha- Inkább végzek magammal.
- Kérlek!
- Add fel te! - kiáltotta neki Ann.

Patakokban folyt a könny az arcán.  A vér még mindig csöpögött a tőréről. Az utolsó csókja ízét még érezte az ajkain. A háta mögött hagyta az arénát. Örökre.