Cím nélkül

Hitehagyottként bolyongtam,

Fától fáig osontam.

Magamat lestem, merre megyek,

Őrült módján meddig szenvedek?

Átkot szórtak rám fentről

Nem hallva kegyelemről.

Ásót fogtam,

Eltemetem magam.

Csak hogy dacoljak a dölyfös félistenekkel,

A szárnyas pokollal verekedtem.

S mintha a föld remegése

rázott volna feledésbe.

Könnyáztatta bukott lelkem,

Úgy tettem mintha lenne hova mennem.

Csokor virág bódítva tükröz az arcomon valamit…

S ahogy most a könny a kezemben ordít,

Savként marva bőröm

Letettem immáron örökkön

2006. máj.